Apám egyszer azt mondta, az írásaim olyanok mint egy nyitott ajtó; beengedem velük az embereket a fejembe. Nem vagyok benne biztos, hogy bóknak szánta – nagyon ragaszkodott volna ahhoz, hogy mindig legyen bennem valami titokzatos. Nekem viszont eszem ágában sem volt soha titokzatosnak lenni, az önazonosság jobban bejött; hogy az a nagypofájú, önfejű, nullahuszonnégyben káromkodó csodálatos idióta legyek, aki vagyok.

Úgyhogy, ha már idetaláltál, szerintem gyere be azon az ajtón – iszunk egy kávét, kicsit bazmegolunk, aztán megy minden tovább ahogy kell.

Én írok, te meg olvasod.